4. fejezet

Sziasztok! :) Itt vagyok a friss résszel! :) A következőkben pedig egy picit megismerkedtek a többi leendő bandataggal. :)
És légy szí' kommenteljetek, mert így nem tudjuk, hogy van e értelme folytatni :/

Puszipacsi~xoxo! - Regi


*Kelsi Brunker*

Leültem a második padba, ami Damon mellett helyezkedett el. Miss Chain kérdő tekintettel fürkészte szemeimet, majd tátogtam neki egy ’Mr Lacher’-t. Ő elmosolyodott, majd megforgatta szemeit. 
Elkezdtem telefonon Facebookozni. Claudia küldött egy üzenetet.
„Szia, hát te hol vagy?  x”
Elmosolyodtam, majd visszaírtam neki.
„Szia, elzáráson, de ne tudd meg kivel…ahw”
Egy perc múlva már olvastam is a következő üzenetet.
„Mondd már, kivel? Oo”
„Damonnel. Na de megyek, pá xx”
„Úr Isten! Oo sziaa. xx” 

- Csak ma leszel itt? – kérdezte tőlem Damon. 
- I-igen. – kicsit lesokkolt, hogy hozzám szólt. – Te?
- Még holnap is. – mosolygott féloldalasan, amit imádok. 
- Kemény. – mosolyogtam, de még mindig nem néztem bele szemeibe.

- Gondoltam, hogy le fog cseszni az edző. Próbáltalak figyelmeztetni valahogy, kevés sikerrel. – mosolyodott el a végén.

- Miért is? – vontam fel a szemöldökömet.

- Mert az most miért jó, ha büntetésbe kerülsz?

- Az egyáltalán nem jó! – mondtam komolyan, mire ő elmosolyodott. – Te miért vagy itt?

- Mert tegnap az első két óráról lógtam. – nevetett.

- És akkor tegnap is itt voltál?

- Nem, tegnap délután edzés volt, nem hagyhattam ki a büntetés miatt. Nem sokára meccsünk lesz.

- Értem. – bólintottam. – Majd meglesem.

- Szurkolj!

- Hajrá, hajrá, hajrá! – emelgettem a kezeimet.

- Ez aztán bíztató! – bólogatott hevesen.

- Jól van na! – nevettem el magam.

- Amúgy nagyon vad a hajad! – bámulta a vörös – már, már piros – hajamat.

- Jó vagy rossz értelemben? – megijedtem.

- Jó értelemben! – mosolygott.

- Hát akkor… köszönöm! – fogtam meg egy hajtincset.

A maradék két órában sok mindent kiveséztünk. Jól elbeszélgettünk, és úgy éreztem, érdekli, amit mondok. Jól esett, hogy dumálhattam vele. Eddig hozzám sem szólt, szinte soha, most meg csak úgy lazán dumálgattunk.

Kiderült, hogy fellépnek majd a bandájával az „Újévi bál”-on, amire nagy valószínűséggel nem fogok elmenni. Nincs kivel elmenjek, Claudia pedig tuti, hogy nem foglalkozna velem, ennyire már ismerem. Bármilyen jó barátnőm, akkor sem tud velem annyira el lenni egy bulin, hogy ne hagyjon egyedül. Mással pedig nem tudnék eljönni. Annyira béna vagyok barátkozásban, de ezzel felhagyok! Egyszer végre én szeretnék lenni a suli menő csaja, és nem csak Claudia árnyékában élni! Unom, hogy láthatatlan vagyok és senki szinte észre sem vesz engem! Ki fogok törni!

Ezekkel a gondolatokkal zártam a büntetést.

- Kelsi, Damon… mehettek! – engedett el minket Miss Chain.

- További szép napot! – köszöntem, majd elsőként kiviharzottam a teremből.

- Kelsi! Kelsi! – kiabált utánam Damon. – Na, várj! Hé, várj már meg!

- Ja, bocs! Hozzám szóltál? – fordultam hátra.

- Igen, hozzád! – mosolygott rajtam.

- Mondd, mit szeretnél?

- Hazavigyelek? Úgyis egy utcában lakunk!

- Jó lenne! –mosolyogtam.

Átsétáltunk a suli udvarán, ahol mindenki furcsa szempárokkal nézett minket. Eléggé kellemetlen volt számomra, hogy mindenki rám figyelt. Nem tudok az ilyen szituációban viselkedni… Ilyenkor nagyon zavarban vagyok és hadoválok össze-vissza. Amint kiértünk a parkolóba, Damon kinyitotta nekem az anyósülés ajtaját, és megvárta, míg beszállok a gyönyörű fekete járgányába. Elindultunk.

- Nos Kelsi… lenne kedved, holnap eljönni a haverjaimmal a gyorsba? – kérdezte.

- Biztos vagy te ebben, hogy elhívtál? – kérdeztem vissza.
- Persze… miért? Talán ciki velünk mutatkoznod? – vonta fel a szemöldökét.

- Nem, nem, dehogy! – hevesen vertem le a kérdését.

- Hát akkor?

- Hát én nem vagyok közétek való… teljesen más vagyok! Ti népszerűek vagytok, én pedig nem!

- És ez kit zavar? Mert hogy engem nem, az holt biztos! – felém fordult és mosolyogni kezdett.

- Te csak az utat figyeld! – parancsoltam rá.

- Na de akkor? Jössz?

- Nem veszthetek vele semmit, szóval… megyek! – adtam meg magam.

- Oké! Akkor ötre legyél kész, és megyek érted!

- Rendben! – mosolyogtam. Ezután csendben voltunk mindketten. Nem az a kínos csend állt be, hanem a nyugalmas, élvezendő csend. Damon az útra figyelt, én pedig a holnapon gondolkodtam.

- Na én megjöttem! – csaptam a combomra, majd felmarkoltam a táskámat. – Köszönöm, hogy elhoztál! – mosolyogtam.

- Ugyan, semmiség! – bólintott. – Holnap gondolom még suliban is találkozunk, vagy ha nem, akkor majd ötre érted jövök!

- Oké! Szia! – elköszöntem majd kiszálltam az autóból. Intett egyet, majd tovább hajtott pár háznyit. Gyorsan befutottam a házba, hogy ne ázzak meg túlságosan.

- Sziasztok! – dobtam le a cipőmet.

- Szia Kincsem! – adott egy puszit Anyu. – Miért jöttél ilyen későn?

- Mr Lachnertől büntetést kaptam, mert nem léceltem le a fociedzés vége előtt! – forgattam a szemem.

- Már megint? – nevetett.

- Aha! – mosolyogtam. – Mi a mai menü?

- Lasagne. – válaszolt.

- Milyen?

- Van sajtos, halas és gombás. – sétált be a konyhába.

- Akkor sajtost kérek! – döntöttem el.

Felvittem a cuccomat a szobámba, majd elővettem azokat a könyveket, füzeteket amelyekből holnapra tanulnom kell. A kémia házit gyorsan megcsináltam és meghallottam Anyu hangját.

- Kels, gyere enni! – kiabált fel a konyhából.

- Oké! – feleltem.

Lesiettem az étkezőbe és leültem enni.

- Jó étvágyat! – szólt Anya. 

- Köszi! – tovább ettem.

Miután jóllaktam odavittem a tányéromat és az evőeszközöket a mosogatógéphez és belehelyeztem a dolgokat.

- A nagyi hol van? – kérdeztem.

- A szobájában tévézik. Menj be hozzá. – bólintottam.

- Szia Nagyi! – köszöntem neki mikor beléptem a szobájába.

- Szia! – felállt a foteléből és lerakta a cicát a kezéből. Kitárta karijait, hogy megölelhessem.

- Milyen napod volt? – kérdezte, miután eltávolodtunk egymástól.

- Tűrhető! – mosolyogtam.

- Gyere, ülj le mellém! – mutatott az ő fotelje mellett lévő másikra. Leültem és magamhoz vettem Lolát, a macskánkat.

- Mit nézel? – tudakozódtam.

- A szerelem fogságában-t. – tudhattam volna, mindig ilyen nyálas szappanoperákat néz.

- Még mennyi van hátra belőle?

- Negyed óra. – oké, azt kibírom.

- Mami! – figyeltem fel rá. – Lola nem terhes?

- De igen! Látom már te is észreveszed a pocakját! – mosolygott, majd átnyújtottam neki a fehér állatot.

- Nehéz lenne nem észrevenni azt a hatalmas hordót! – kuncogtam, majd ő is velem együtt.

- Na csend, vége a reklámnak! – csitította el magát, és engem.

Életem legfájdalmasabb negyed órája volt ez a film. Nekem ez nem való!

Felvánszorogtam a szobámba és megírtam a többi házimat, és hat óráig tanultam. Ezután bepakoltam a táskámba, hogy reggel már ne legyen rá gondom és bekapcsoltam a számítógépet. Első utam egyből Facebook-ra vezetett. Nem történt semmi izgalmas, ezért megnéztem Damon üzenőfalát. Egy mosolygós smiley-t posztolt, amihez sok ember hozzá is szólt, hogy mi ez a nagy jókedv. Nem értettem én sem, de nem volt merszem megkérdezni tőle, pedig szerettem volna. Fél óra múlva kikapcsoltam a gépemet és fürdéshez igazítottam magam, mikor felszólt nekem anyu, hogy menjek vacsorázni.

A vacsora után folytattam amit negyedbe hagytam. A fürdést. Átmentem a fürdőszobába és letusoltam, megmostam a hajamat. Majd fogat is mostam és lekezeltem az arcomat.

Lefekvés előtt még megnéztem egy filmet, ami két órás volt. A film és az egész mai nap annyira lefárasztott, hogy egyből bedőltem az ágyamba és magamhoz vettem a macimat, amit még Aputól kaptam tíz éves koromban. Mindig ezzel alszom, mert ezáltal közel érzem magamhoz Aput. Bele sem tellett öt perc, de már aludtam.