Sziasztok! :)
Nos, ismét én - Regi - hoztam a részt,
de szerintem a következőt Mona fogja írni! :)
Visszaszoktat titeket az ő írásaira :)
Na, három komment és új rész ... :)
Hope u like it! ^^
xoxo ~ Regi.
- Sam – szólított meg a
nevelőanyám, mikor reggel holtkórosan kivánszorogtam a szobámból.
- Mi van? – kérdeztem egy
ásítás közepette.
- Csak gondoltam szólok,
hogy fél órád van beérni a suliba! Most akartalak ébreszteni – mondta egy kis
szigorral a hangjában.
- Köszönöm a tájékoztatást –
vetettem oda flegmán, majd leültem az asztalhoz és megvártam, míg elém teszi a
reggelit Lottie. Igen, így hívják a mostohámat.
- Különösen kényelmes vagy
mostanság – jegyezte meg felvont szemöldökkel.
- Nem értelek – mondtam
értetlenül.
- Bezárkózott vagy, régebben
sokkal jobban kijöttünk és mindent megosztottál velem, de mostanában
undokoskodsz – aha, nem értelek.
- Ez nem igaz, csak… - nem
tudom mit mondjak erre?! Nincs kedvem senkinek a társaságához mostanában.
- Csak? – kérdezte egy kis
szünet után.
- Nem vágyom senki
társaságára – fejeztem be végül.
- Oh, értem – hirtelen
zavart lett.
- Nem a te hibád – mondtam
tele szájjal.
- Ne beszélj tele szájjal! –
nevetett fel.
- Így jött ki, bocs –
mosolyogtam.
- Jajj, te! – rázta a fejét
mosolyogva.
- Na, én elmegyek
készülődni. – futottam be a szobámba, meg sem várva a választ.
Felkapartam magamra egy
farmert, egy fehér pólót és egy kapucnis kockás pulcsit. Bepakoltam a táskámba
a szükséges dolgokat, majd kimentem felvenni a cipőmet és a kabátomat.
- Na szia Lottie, elmentem!
– kiabáltam a házba, mert nem láttam, hol van.
- Szia! – jött a hang – azt
hiszem – a fürdőszobából.
Mivel még nincs meg a
jogsim, ezért busszal mentem. Megkérhettem, volna Lottie-t is, hogy vigyen el,
de akkor még megigazította volna a haját meg sminkelnie kellene és a többi.
Igen, inkább a busz, minthogy lekéssem az órát a szépítkezés miatt.
- Csá Sam! – köszönt rám
Dorian, mikor beléptem az osztályba.
- Hello! – intettem, majd
leültem a helyemre.
- Na mizujs? – dobta fel
magát a padomra. Gyilkos tekintettel néztem rá, amit nem fogott fel, de nem
szóltam neki érte.
- Nincs hangulatom semmihez,
suliba jönni is lusta vagyok – húztam el a számat.
- Van az úgy, pedig te még
okos is vagy hozzá – vonta fel a szemöldökét.
- Na ez az – nevettem fel
zavartan – Veled mi van?
- Vagyogatok – mosolygott.
- És Lucha(Lusa) hogy van?
- Szakítottunk – mondta komoran,
de nem láttam volna, hogy sajnálja.
- Miért, ha megkérdezhetem? –
lepődtem meg.
- Hanyagoljuk, nincs kedvem
erről dumálni – mondta, majd bejött a tanár. Dorian Visszamászott a saját
helyére, ami az én padomtól kettőre van, hátrafelé.
Túléltem az órákat, de
Doriant nem hagytam békén a Lucha-témával. Igenis, érdekelt, hogy mi van
Doriannal. Én is mindent elmondtam neki, így hát ő miért nem tud így tenni?
Épp indultam ki a buszhoz,
mikor megpillantottam a haveromat.
…
- Na, szóval miért is
szakítottatok? – kérdeztem rá ötvenedszerre.
- Látom, nem hagysz ezzel
békén – mosolyodott el halványan.
- De nem ám – bólintottam -,
na szóval miért is?
- Elköltözünk – sóhajtott egy
hatalmasat.
- Mi van? – esett le az
állam. Mi van?!
- Aha, Atlantába – hajtotta le
a fejét.
- Ez csak poén, ugye? –
reménykedem benne, hogy az legyen…
- Nem, Anyu egy nagyon jól
fizető állásajánlatot kapott, elfogadta – hát ezt nem hiszem el…
- Elmész? – kérdeztem egy
kis csend után.
- Muszáj.
- Mikor? – kérdeztem tovább.
- Öt nap múlva – és ismét
sóhajtott.
- Öt nap?! – szökött magasba
a hangom, szinte már vinnyogtam.
- Aha, öt.
- Öt nap … - ismételtem
folyamatosan. Öt nap, öt nap, öt nap…
- Nyugi, túléled – tette kezét
a vállamra -, Megleszel nélkülem is.
- Muszáj lesz túlélnem, nem?
– néztem a szemébe. – Különben kihez jönnél majd látogatóba? – kacsintottam.
- Így van! – nevettünk mindketten.
Még egy csomó ideig
beszélgettünk, így lekéstem a buszt, ezért Dorian felajánlotta, hogy elvisz.
Doriant behívtam a házba,
hogy korrepetáljam matekból. Ahogy szoktam. Körülbelül egy óra tanulás, a többi
pedig a zene ideje. Ilyenkor a rég nem használt gitáron, dobon, vagy harmonikán
hülyéskedünk.
Miután Dorian is hazament,
olyan fél tíz felé, elmentem fürdeni, majd egy kis facebookozás után be is
dőltem a pihe-puha ágyikómba, ahol hamar el is ért az álom.
