7. fejezet

Sziasztok! :)
Nos, ismét én - Regi - hoztam a részt, 

de szerintem a következőt Mona fogja írni! :)

Visszaszoktat titeket az ő írásaira :)

Na, három komment és új rész ... :)

Hope u like it! ^^ 

xoxo ~ Regi.

- Sam – szólított meg a nevelőanyám, mikor reggel holtkórosan kivánszorogtam a szobámból.

- Mi van? – kérdeztem egy ásítás közepette.

- Csak gondoltam szólok, hogy fél órád van beérni a suliba! Most akartalak ébreszteni – mondta egy kis szigorral a hangjában.

- Köszönöm a tájékoztatást – vetettem oda flegmán, majd leültem az asztalhoz és megvártam, míg elém teszi a reggelit Lottie. Igen, így hívják a mostohámat.

- Különösen kényelmes vagy mostanság – jegyezte meg felvont szemöldökkel.

- Nem értelek – mondtam értetlenül.

- Bezárkózott vagy, régebben sokkal jobban kijöttünk és mindent megosztottál velem, de mostanában undokoskodsz – aha, nem értelek.

- Ez nem igaz, csak… - nem tudom mit mondjak erre?! Nincs kedvem senkinek a társaságához mostanában.

- Csak? – kérdezte egy kis szünet után.

- Nem vágyom senki társaságára – fejeztem be végül.

- Oh, értem – hirtelen zavart lett.

- Nem a te hibád – mondtam tele szájjal.

- Ne beszélj tele szájjal! – nevetett fel.

- Így jött ki, bocs – mosolyogtam.

- Jajj, te! – rázta a fejét mosolyogva.

- Na, én elmegyek készülődni. – futottam be a szobámba, meg sem várva a választ.

Felkapartam magamra egy farmert, egy fehér pólót és egy kapucnis kockás pulcsit. Bepakoltam a táskámba a szükséges dolgokat, majd kimentem felvenni a cipőmet és a kabátomat.

- Na szia Lottie, elmentem! – kiabáltam a házba, mert nem láttam, hol van.

- Szia! – jött a hang – azt hiszem – a fürdőszobából.

Mivel még nincs meg a jogsim, ezért busszal mentem. Megkérhettem, volna Lottie-t is, hogy vigyen el, de akkor még megigazította volna a haját meg sminkelnie kellene és a többi. Igen, inkább a busz, minthogy lekéssem az órát a szépítkezés miatt.

- Csá Sam! – köszönt rám Dorian, mikor beléptem az osztályba.

- Hello! – intettem, majd leültem a helyemre.

- Na mizujs? – dobta fel magát a padomra. Gyilkos tekintettel néztem rá, amit nem fogott fel, de nem szóltam neki érte.

- Nincs hangulatom semmihez, suliba jönni is lusta vagyok – húztam el a számat.

- Van az úgy, pedig te még okos is vagy hozzá – vonta fel a szemöldökét.

- Na ez az – nevettem fel zavartan – Veled mi van?

- Vagyogatok – mosolygott.

- És Lucha(Lusa) hogy van?

- Szakítottunk – mondta komoran, de nem láttam volna, hogy sajnálja.

- Miért, ha megkérdezhetem? – lepődtem meg.

- Hanyagoljuk, nincs kedvem erről dumálni – mondta, majd bejött a tanár. Dorian Visszamászott a saját helyére, ami az én padomtól kettőre van, hátrafelé.

Túléltem az órákat, de Doriant nem hagytam békén a Lucha-témával. Igenis, érdekelt, hogy mi van Doriannal. Én is mindent elmondtam neki, így hát ő miért nem tud így tenni?

Épp indultam ki a buszhoz, mikor megpillantottam a haveromat.

…

- Na, szóval miért is szakítottatok? – kérdeztem rá ötvenedszerre.

- Látom, nem hagysz ezzel békén – mosolyodott el halványan.

- De nem ám – bólintottam -, na szóval miért is?

- Elköltözünk – sóhajtott egy hatalmasat.

- Mi van? – esett le az állam. Mi van?!

- Aha, Atlantába – hajtotta le a fejét.

- Ez csak poén, ugye? – reménykedem benne, hogy az legyen…

- Nem, Anyu egy nagyon jól fizető állásajánlatot kapott, elfogadta – hát ezt nem hiszem el…

- Elmész? – kérdeztem egy kis csend után.

- Muszáj.

- Mikor? – kérdeztem tovább.

- Öt nap múlva – és ismét sóhajtott.

- Öt nap?! – szökött magasba a hangom, szinte már vinnyogtam.

- Aha, öt.

- Öt nap … - ismételtem folyamatosan. Öt nap, öt nap, öt nap…

- Nyugi, túléled – tette kezét a vállamra -, Megleszel nélkülem is.

- Muszáj lesz túlélnem, nem? – néztem a szemébe. – Különben kihez jönnél majd látogatóba? – kacsintottam.

- Így van! – nevettünk mindketten.

Még egy csomó ideig beszélgettünk, így lekéstem a buszt, ezért Dorian felajánlotta, hogy elvisz.

Doriant behívtam a házba, hogy korrepetáljam matekból. Ahogy szoktam. Körülbelül egy óra tanulás, a többi pedig a zene ideje. Ilyenkor a rég nem használt gitáron, dobon, vagy harmonikán hülyéskedünk.

Miután Dorian is hazament, olyan fél tíz felé, elmentem fürdeni, majd egy kis facebookozás után be is dőltem a pihe-puha ágyikómba, ahol hamar el is ért az álom.